Információözön
Napjainkban hatalmas adatdömpinggel szembesülünk nap mint nap. A számitógépek képesek nagy adatmennyiséget kezelni és feldolgozni, az emberi agy képességei viszont korlátozottak. Az emberi agy 120 bit/sec kapacitással képes dolgozni és 60 bit/sec-re van szükség csak ahhoz, hogy megértsünk egy embert, aki beszél hozzánk. Egy tanulmány szerint a mai modern ember annyi információval találkozik egy nap, amennyivel a középkor embere körülbelül 7 év alatt!
Nem csoda hát, hogy a ránk zúduló információözönben egyre nehezebb eligazodnunk és nehézséget okoz számunkra ezek kezelése.
A mai modern világ abba az irányba tol, ha akarod, ha nem, hogy minél több időt a számitógép, okostelefon használatával tölts, még ha tudatosan teszünk is ellene, gyakran információs túlterheltségben szenvedünk.
Tulajdonképpen az információ addiktív, Valahányszor beleugrasz egy újabb (izgibb, érdekesebb) témába, az agy dopaminnal jutalmazza ezt. A dopamin pedig függőséget okoz…még többet és még többet akarunk, legyen szó neten szörfözésről, érdekes cikkek, infók, videók begyűjtéséről vagy a Messenger gyakori csekkolásáról.
Először is milyen hatással van az információs túltelítettség az agyra?
Rossz emlékezőtehetség – a Stanford Egyetem kutatásai is azt igazolják, hogy a legegyszerűbb memóriateszteken is igazolhatóan rosszabbul teljesítenek azok, akik párhuzamosan több médiumot is használnak egyszerre. (Pl. okosteló és a gépen megnyitott milliónyi ablak).
Csökkenő hatékonyság – a kutatások szerint min. 25-40%-kal romlik a teljesítményed, azaz hibázhatsz és sokkal több időt kell szánnod átlagosan egy feladatra, mint ha csak azzal foglalkoznál.
Rossz döntéseket hozol a fontos dolgokban – agyunk rendkívül fáradékony szerkezet, főleg, ha döntések meghozataláról van szó. Márpedig minden egyes feladatváltás egy döntés. Az is egy döntés, hogy egy embernek milyen hangnemben válaszolsz, hogy végig nézel-e egy videót, meg az is, hogy válaszolsz-e egy e-mailre vagy sem. Ez a számtalan, pici döntés annyira sok energiát vesz el a kognitív kapacitásunkból, hogy a nagyokra már nem jut erő.
Lelki síkon többfajta módon hat ránk a sok adat, beleértve az önbizalmunkat, hangulatunkat és stressz-szintünket is.
A közösségi médiából ömlik ránk az “ál boldogság”. Azt látod, hogy XY boldogan mosolyog a képeken, a tökéletes élet látszatát keltő posztoktól és egzotikus nyaralási képektől végleg az az érzésed támad, hogy te valamit nagyon nem csinálsz jól. Izoláció, szorongás, bizonytalanság, hogy csak néhányat említsünk a közösségi média negatív hatásaiból. Ezen érzelmi áramkörök tizedmásodperceken belül futnak le bennünk, anélkül, hogy tudatossá válna.
Ha hajlamos vagy szorongásra az információs túltelítettség a kortizol szintet is még magasabbra nyomja, ráerősítve a már meglévő szorongásra – aminek következtében állandó riadókészültségben élünk, alvászavarral, folyamatos veszélykereséssel és impulzivitással reagálva az élet semleges vagy apró helyzeteire.
„Az embernek van egy átlagos információfeldolgozási képessége és érzelmi teherbíró képessége. Ha ezt a modern technológia meghaladja, az patogén hatást jelent. Képzeljük el, ülök a tévé előtt, és a híradóban éppen egy volt diktátor által lelövetett emberek holttesteit exhumálják egy tömegsírból. Ha normális vagyok, ezen érzelmileg elborzadok – de mielőtt végig élném ezt a borzalmat, vált a kép, és bevágják egy művészegyüttes táncát. Már éppen örülni kezdenék, de ekkor újból vált a kép, és négyezer holttestet látok egy földrengés után. Épp csak a szívemhez kapnék, de már vágás, divatpercek. Mielőtt azonban a szám vigyorra húzódna a sok jó csajtól, vágás, jön a cunami. És így tovább. Kérdezem: megfelel ez egy ember emocionális élményfeldolgozó képességének? Mert ha nem, akkor az ördög jól csinálja. Amikor a történések meghaladják az ember élményfeldolgozási képességét, az közönyt idéz elő, lebénítja a reakciókészséget. Ha nem tud végbe menni az információ pszichés lereagálása, mert olyan gyorsak a váltások, akkor az ember közönyössé válik, már nem érinti meg mások keserve, tragédiája, és nem tud örülni az örömeiknek sem.” Popper Péter
Pszichénk igy védekezik a túlterheltség ellen, ami a minket ért túlzott érzelmi hatások következménye.
Ahhoz, hogy hatékonyak, fókuszáltak maradjunk és örömöt leljünk a hétköznapokban, az kell, hogy képesek legyünk kezelni a ránk ömlő információkat. Meg kell húznunk a határainkat, felállítani a prioritásokat, lelki és testi egészségünkre nézve jó döntéseket kell hozni. (És nem ítélkezni magunk felett, amikor ez nem sikerül.)
