Megint úgy érzed, hogy te mindent megtettél, hogy megoldj egy konfliktust? De a másik… ő az, akivel nem lehet semmit kezdeni – hangoztatod.
A magánéletedben, az üzleti kapcsolataidban, vagy ismeretlen emberekkel az utcán újra és újra belekerülsz ilyen szituációkba, amikor nem látod a kiutat, mert a másik emberben nem érzel együttműködési szándékot. Van, hogy csak kis bosszúságot okoz, de van, hogy az egész életedet megkeseríti egy-egy ilyen konfliktus.
A jó hír az, hogy az emberekhez és helyzetekhez való hozzáállás egy képesség. És mint minden képesség, ez is fejleszthető. A rossz hír pedig, hogy csakis a saját hozzáállásodat tudod megváltoztatni a másét nem. A másik félnek semmi köze ahhoz, hogy Te mit teszel, ahogy ahhoz sem, hogy hogyan reagálsz arra, amit ő tesz. Mégis könnyebbnek tűnik saját magad változtatása helyett a másik fél változásra kényszerítése, viszont ez az út eleve kudarcra van ítélve. Nem tehetsz mást minthogy vállalod a saját felelősséged, mert a másikért úgysem vállalhatsz.
Mégis miért vall kudarcot olyan sok ember konfliktushelyzetben? Mit tegyünk, illetve mit ne tegyünk ilyen helyzetekben?
Ha úgy teszed fel magadnak a kérdést, “Hogy lesz nekem jó?” szinte biztos nem érsz el tartós eredményt. A másik fél ugyanis jó eséllyel ugyanezt a kérdést tette fel magában, és ami neked jó, meg ami neki jó, az sok esetben nem ugyanaz, ezért is alakult ki köztetek a konfliktus.
A másik nem túl célravezető kérdés “Hogy szabadulhatok ki minél előbb ebből a helyzetből?” Ez a mártír típusú emberek kérdése. Azoké, akik önkéntesen vállalják az áldozat szerepét és maguk gyűjtik a rőzsét saját máglyájukra. Mindenki többet ér teljes, boldog emberként, mint egy önmagát feladó, frusztrált emberi roncsként. A konfliktuskerülés csak elfojtott indulatokat eredményez. A ki nem mondott érzések, szőnyeg alá söpört problémák előbb vagy utóbb biztosan ki fognak törni. Csak idő kérdése. Ha valakinek meg kell halnia, vagy fel kell adnia önmagát ahhoz, hogy a környezete értékelje, akkor nem jó környezetben van.
„A legtöbb esetben, amikor egy konfliktushelyzetben leblokkolunk, és nem jut eszünkbe, mit is kellene mondanunk (míg pár órával később már pontosan tudjuk, mi lett volna a megfelelő válasz), az történik, hogy a másik ember a dorgáló, számon kérő, kioktató szülő szerepéből szólít meg minket. Meglepetésünkben regresszióba esünk, és elnémulunk, vagy éppen ügyetlenül mentegetőzni, magyarázkodni kezdünk. Hirtelen kicsinek, gyengének és zavarodottnak érezzük magunkat. Olyanok vagyunk, mint gyerekkorunkban.
Gyerekként az ember nyilván megszeppen, ha egy felnőtt ráförmed, mert ez egy egyenlőtlen és kiszolgáltatott helyzet.
Felnőttként már vannak eszközeink, hogy megvédjük magunkat, de ha ledermedünk és gyermeki állapotba kerülünk, akkor ezek aktuálisan elérhetetlenek számunkra. Egyszerűen nem jutnak eszünkbe a felnőtt megoldási sémáink. Később persze, amikor a stresszhelyzet már elmúlt, és megnyugodva visszataláltunk a felnőtt-énünkbe, egészen magától értetődőnek tűnik, miként kellett volna kiállnunk magunkért.
Ha legközelebb egy ilyen helyzetben leblokkolunk, tegyük fel magunknak a kérdést: úgy érezzük magunkat, mint egy megszeppent gyerek, aki ki van szolgáltatva egy erős felnőttnek? Valószínűleg igen…
Aztán gondoljunk bele: a konfliktuspartnerünk, ha valóban erős felnőtt lenne, ilyen eszközökkel oldaná meg a problémáit? Aligha…
A felnőtt konfliktuskezelés során ugyanis képesek vagyunk a másik féllel konstruktív együttműködést kialakítani, ami pedig csak úgy megy, hogy az ő érzéseit, emberi méltóságát is figyelembe vesszük. A megfélemlítés, megszégyenítés, elnyomás egy ennél jóval primitívebb szintet képvisel. Aki érzelmileg valóban felnőtt, lényegesen gazdagabb és kifinomultabb eszköztárral rendelkezik, és tisztában van vele, hogy miért érdemesebb azt használni a nyers erő helyett.” Dr. Almási Kitti
Konfliktushelyzetben a helyes válaszhoz a helyes kérdés így szól: “Hogy lesz mindkettőnknek jó?”
Így van ez akkor is, ha csak számodra közömbös emberekkel, üzleti partnerekkel vagy akár szeretett családtagokról van szó. Gyors sikert elérhetsz az egocentrikus hozzáállásoddal úgy is, hogy kizárólag a saját érdekeidet nézed, de tartós eredményt biztosan nem. Ha nincs meg az egyensúly, ne számíts megoldásra. A saját érdekeiddel tisztában vagy akkor szánj rá energiát, hogy a másik ember igényeit is tiszteld! Főleg, ha még szereted is azt a másik embert. Ilyenkor egyetlen lehetséges kérdés marad: Hogy lesz mindkettőnknek jó?
Mint már fentebb írtam a konfliktusok kezelésében is folyamatosan tudsz fejlődni.
Keresd a közös pontokat, amelyek összekötnek benneteket, melyek mindkettőtök érdekeit szolgálják ezáltal pedig közösen elfogadott célok megfogalmazásához vezetnek!
Kezdd el apró lépésekkel, a legegyszerűbb hétköznapi problémákkal, és szép fokozatosan a nagyobb konfliktusok megoldásában is egyre jobb leszel.
