Az önbizalommal kapcsolatos problémák – ahogy ezt a gyönyörű magyar nyelv nagyon szépen kifejezi – sok esetben a hiányokról szólnak. A dicséret, a szeretet, a belénk vetett hit, vagy a megküzdés képességének hiányáról.
Ha ezeket a dolgokat nem kaptuk meg és/vagy elvesztettük az úton, amin a járni tanuló babák magabiztosságával elindultunk, akkor komoly esélye van annak, hogy egy bizonyos ponton túl nem hittük már el, hogy egy földre huppanás után megint fel tudunk állni. És ezek a fokozatosan gyarapodó, negatív élmények folyamatosan erősítik az érzést: ehhez én kevés vagyok, ehhez én nem vagyok elég jó, ez nekem nem fog menni.
Ahogyan a környezetünk bánt velünk, ahogy a korai éveinkben szocializálódtunk, erőteljesen meghatározza, hogy milyen sebességgel kapcsolunk „nyuszi-üzemmódba” és húzzuk elő a kalapunkból azokat a klasszikus önsorsrontó mintákat, amelyekkel az alacsony önbizalommal rendelkező emberek rendelkeznek.
Ezzel szemben egy magabiztos ember képes elhinni magáról, hogy értékes, érdemes és képes megoldani az előtte álló feladatot vagy kihívást. Vagyis van önbecsülése. Bízik a képességeiben és ez az önmagába vetett hit megerősíti abban, hogy optimistán és bátran nézzen szembe egy feladattal. A magabiztos ember ezeket a pozitív előjelű gondolatokat képes cselekvéssé alakítani.
Jól hangzik, ugye? Mielőtt lemondóan legyintve azt gondolnánk, hogy „ez mind szép és jó, de ez a fajta attitűd olyan messze van tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől”, ne feledkezzünk meg egy nagyon fontos tényről: az önbizalomnak – a gének, és a környezeti hatások mellett – van egy harmadik, nagyon fontos összetevője… Mégpedig az, hogy egy adott helyzetben, vagyis a jelenben hogyan reagálunk a kihívásokra vagy a kudarcokra.
Fontos tudatosítani magunkban, hogy – történt bármi is a múltban – a jelenben a mi kezünkben van a kontroll: a döntésért, amit meghozunk, a kockázatért, amit vállalunk, csakis mi vagyunk a felelősek. Ahogy azért is, hogy az „itt és most” -ban miként reagálunk a kudarcokra és a kihívásokra. Ez mind-mind csakis rajtunk múlik.
„A legtöbbet azok kockáztatják ezen a világon,
akik soha a legkisebb kockázatot sem vállalják.” Bertrand Russel
Sokan nem elég bátrak ahhoz, hogy megalkossák maguknak azt az életet, amire a szívük mélyén igazán vágynak.
Mindennapi cselekedeteik nem a jó befogadásáról, hanem a rossztól való félelemről szólnak, folyamatosan feszült állapotban vannak.
A gyengéből úgy válhat erős, ha hajlandó fejlődni, és megtalálja a megfelelő eszközöket ehhez. A vesztes erős emberből is válhat győztes erős ember, ha változtat a hozzáállásán. Ha nem a gödörből gödörbe vergődésre kondicionálja magát, hanem a céljai elérésére. Ha végre nem áldozatként tekint önmagára, hanem úgy, mint egy győztesre.
Senki sem születik győztesnek vagy vesztesnek. A gondolkodása teszi azzá.” Lou Holtz
Már csak azért is érdemes kockáztatni és változtatni a gondolkodásmódodon, mert ha a jelenben nem teszel semmit azzal esélyt sem adsz egy kiegyensúlyozottabb, elégedettebb jövőnek és az életed a folytonos megbánásokról fog szólni. Magyarán az általad előrevetített lehetséges kudarc sem okozna valószínűleg olyan nagy kárt számodra, mint amikor visszatekintesz a múltadra és az a saját gátlásaid, félelmeid miatt elszalasztott lehetőségekkel van tele. Azért érdemes változtatni, hogy ne kelljen majd szenvedned amiatt, hogy nem változtattál, amikor kellett volna.
