Félrelépés vagy megcsalás esetében sokan azzal mentegetik magukat, hogy “csak belesodródtak a szituációba”, hogy “hirtelen felindulásból történtek meg a dolgok” vagy hogy “nem gondolták komolyan ezt az egészet, csak egyszerűen így alakult a helyzet”. Sajnos ez valahol a felelősség elhárításáról szól…mintha lett volna valami külső erő, ami így rendezte volna a dolgokat, nem pedig egy ember önálló választásain keresztül vezetett volna az út a félrelépésig.
A megcsaláshoz vezető ösvény általában mikrodöntések sorozatából áll.
A félrelépést elkövető fél azzal védekezhet, hogy kezdetben Ő csak viszonzott egy mosolyt. Csak flörtölt egy kicsit. Meg néha üzengetett a Messengeren. Aztán egyre intenzívebbé vált a kommunikáció. Elment egy-két randira, hiszen az még nem számít olyan nagy bűnnek. Ivott egy keveset, majd felment a másik lakására. Ott pedig magától értetődő módon megtörtént, ami megtörténhetett… olyan gyorsan és váratlanul, a pillanat hevében.
Pedig az az igazság, hogy valószínűleg már a kezdetektől fogva érezte, hogy rálépett a megcsaláshoz vezető útra, csak a felelősségét elhárítva mindig felmentette magát. És mi a tanulság? A mai világban tényleg nem egyszerű megelőzni a félrelépést, hiszen nagyon erős lehet a kísértés. Ha valaki egyszer elindult az elcsábulás felé vezető lejtőn, akkor az idő múlásával egyre nehezebb lesz visszafordulnia. De tudatosan meghozott döntésekkel lehetséges. Tehát, a példában szereplő személynek már az elején úgy kellett volna határoznia, hogy nem viszonozza azt a kétértelmű mosolyt. Majd kitérhetett volna az egyre intenzívebbé váló flörtölgetés és az üzengetés elől. A randimeghívásra, illetve a bélyeggyűjtemény-nézegetésre is nyugodtan mondhatott volna nemet. És érdekes, még akár a világ legvonzóbb emberét is elutasíthatta volna, ha igazán úgy akarta volna…
Hasonlóképpen fontos tudni az erősebbik nem képviselőinek is azt, hogy a sokszor több fronton is helytállni köteles nőnek sok év elmúltával is szüksége van a dicsérő szavakra, a bókokra, és arra, hogy valóban meg tudja élni nőiségét a hölgy még az évek előrehaladtával is. A gyakran harmadiknál keresett érzelmi többletet a férj is sok esetben meg tudná adni több odafigyeléssel.
Ugye persze mindig könnyebb egy új hóditás (az illető még nem ismer minket, igy először csak a jó oldalainkat tudjuk mutatni), mint a meglévő kapcsolat folyamatos ápolása vagy az elrontott dolgok helyrehozatalán fáradozni.
Fontos még tudni, hogy a hűtlenség igazán nem is a harmadik személyről szól, sokkal inkább annak a hiánynak a pótlásáról, ami már egy ideje jelen van a kapcsolatban, akár érzelmi, akár testi szinten. Sőt – és ez a legfontosabb tudnivaló – az elfogadásban, elismerésben, férfiasságban/nőiességben megélt hiány az esetek jelentős részében a hűtlen fél gyerekkorából ered. Amit apa vagy anya nem adott meg, az – tudat alatti szinteken – mind a mai napik hiányzik. És ezt pótoljuk igazán a külső kapcsolatban.
