A társadalom naponta elvárja tőlünk, hogy távolodjunk el hiteles énünktől, és lépjünk fel a társadalmi-szakmai élet színpadára.
Mindannyian arra vagyunk ösztönözve, hogy a belső életünk árán teljesítsünk külső életünkben.
Egy olyan társadalomban, ahol identitásunk, és ezáltal személyes értékünk a havi és éves bevételeken és eredményeken alapul, már senki sem érzi magát szeretve.
Durván fogalmazva „eladjuk” magunkat a termelés, kereset, teljesítmény „piacán” igy válnak árucikké személyes értékeink.
A gazdasági rendszer sok szorongást, félelmet kelt és a félelem az, ami életünk minden napján elkísér minket a szeretet helyett.
Mondhatjuk azt is, hogy nem akarunk szégyenbe kerülni mások előtt, meg akarunk felelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket a mai korszellem követel meg tőlünk.
A kulturálatlanságot népszerűsítő tömegmédia álhírekkel, kínos és ostoba befolyásolókkal, negatív hírekkel, háborúkkal, járványokkal és gazdasági válságokkal, amelyek az ajtó előtt leselkednek, olyan szorongással teli légkört teremtenek, amelyet otthonunkban, kapcsolatainkban, testünkben és lelkünkben hordozunk.
Hogyan várhatnánk el, hogy jól teljesítsünk a manipuláció és az aprólékos agymosás kultúrájában?!
Anélkül, hogy észrevennénk, mindannyian elidegenedtünk természetünktől, és teljesen megfeledkeztünk arról, hogy van egy belső érzelmi és kapcsolati életünk, amely megkívánja a törődést.
Viszont oda jutottunk, hogy már nem tudjuk, hogyan gondoskodjunk önmagunkkal való kapcsolatunkról, és hogyan helyezzünk szeretetet a kapcsolatainkba.
Karrierjük csúcsán levő emberek sokszor nem tudják mit kezdjenek a saját szuper performáns elméjükkel, mert egy érzelmektől elszakadt világban élünk. Mert a szívünket az elménk töri össze. Mert a valódi érzéseinket elássuk jó mélyre, hogy ne zavarjanak be a mindennapi racionális létünkbe, helyettük álarcot viselünk, megjátszott érzésekkel.
A mai korszellem felelős azért, hogy az emberekben háttérbe szorul a szívből jövő szeretet.
Naponta lehet látni embereket, akik attól szenvednek, hogy a hírnevet, a pénzt és a sikert hajszolják azt gondolva, hogy ezek elérése esetén mások jobban fogják őket szeretni. Ennek az anyagi dimenziónak minden polgára ezt teszi, teljesen megfeledkezve arról, hogy mi egy spirituális világ polgárai is vagyunk.
Sokszor látunk a társadalomban olyan polgárokat, akik csak anyagilag élnek jól (szuperteljesítő robotok), és olyan polgárokat, akik csak szellemileg. De ritkán találkozunk olyanokkal, akik megtalálják az egyensúlyt a kettő között.
Olyan társadalomban élünk, amelyből egyre jobban hiányzik az önmagunk és mások iránti szeretet.
Az kérdezheted, hogy mi erre a megoldás?
Válasszunk MÁST. Mondjunk nemet arra, hogy egy rendszer rabszolgái legyünk önmagunk és társaink iránti szeretet és együttérzés nélkül.
A változás persze nem könnyű. Annyi lánccal kötődünk általunk anyagi biztonságnak tartott kalitkánkhoz, amelynek ajtaját mi magunk zártuk magunkra.
Elsősorban rengeteg kérdést kellene feltegyünk magunknak:
- Mire van szükségem valójában?
- Mi az, amire igazán vágyom?
- Valóban azon az úton vagyok ahol lenni szeretnék?
- Milyen értékeim vannak?
- Kik azok az emberek, akik számítanak nekem?
- Mit tehetek azért, hogy jobbá váljon az életem és a körülöttem levők élete?
A sor nagyon hosszú lehetne, a lényeg, hogy őszinte válaszokat adjak saját magamnak. Fontos ugyanakkor, hogy ami gondolat, érzés formájában megfogalmazódig bennem ugyanaz tükröződjön tettek formájában is, vagyis összhangban legyek saját magammal.
Igy hiteles leszek saját magam és mások számára is. A folyamat végén pedig önelfogadás és mások elfogadása formájában a gyógyulás útjára lépek.
