“Vannak olyan érzékeny, empatikus emberek, akik mivel magukba szívják a környezetük energiáit – ezért minden erejükkel azon vannak, hogy megőrizzék a békét. És maguk körül mindenkit boldognak, békésnek lássanak.
Még annak árán is, hogy a szóbeli és energetikai bántalmazásra olyan békével válaszolnak, amit az értékeik, érzéseik, gondolataik és önmaguk elfojtásán keresztül akarnak fenntartani.
Ám az elfojtás, az elfojtás. Az igazság elhallgatása, és az, amikor az érzéseid, gondolataid nem állnak összhangban azzal, amit mondasz, ahogyan cselekszel – az valójában belső konfliktust, háborút indít benned.
Energetikailag ilyenkor ezek az egyébként is érzékeny emberek önmagukon belül vezetik el ezeket a sötét, nehéz, támadó energiákat, aminek az egyik legrosszabb következménye, hogy elfolyik az energiájuk, és kibillennek egyensúlyokból, ami még sérülékenyebbé teszi őket.
Az empaták beleragadtak a jónak lenni csapdájába, amit sok spirituális irányzat is erőszeretettel erősít és támogat…Bocsáss meg mindenkinek, tartsd oda a másik orcádat is, ha megütnek…stb.
A megbocsátás fontos. De ha fennmarad a bántalmazó viselkedés, akkor a megbocsátással együtt legyen jelen az elengedés is.
A szeretet választása is fontos. De ez önmagunknál kezdődik. És ebben benne van a szeretettel, vagy éppen ahogyan érzed kimondott igazságod is.
A bántalmazás, a szavakkal történő, vagy ami a legsúlyosabb formája: a csenddel verés, az ignorálás, a passzív-agresszív viselkedés nincs rendben.
Én számtalanszor tapasztaltam, hogy amikor megvédtem magam a hosszú ideje tartó bántalmazással, tiszteletlen beszéddel, magatartással szemben, akkor a másik fél háborodott fel és sértődött meg.
Hosszú idő kellett, míg megtanultam, hogy ki kell jelölni a határaimat, és hogy mások úgy bánnak velem, amennyit hagyok és engedek nekik, tehát ha teljesen alárendelődöm és lábtörlőnek fekszem le, akkor annak is fognak használni.
Hosszú idő kellett, míg eljutottam az öntudat és önszeretet azon fokára, hogy nem akartam, hogy igazam legyen és nem az határozta meg az énképemet, az igazságomat, amit mások gondolnak rólam.
Hosszú idő volt míg megértettem, ahol nincs szeretet felém, ott nem kell maradnom és küzdenem azért, hogy meglássák ki vagyok és elismerjenek.
Ma már elismerem saját magam, és örömmel mondok igent azokra a kapcsolatokra, ahol a kölcsönös szeretet, elfogadás és tisztelet mentén bánunk egymással.
Ma már merek nemet mondani, és örülni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy egy-egy ember eltűnik az életemből.
Ha meg akarom tudni egy barátról hányadán állunk, akkor megmutatom neki a határaimat. Aki szeret elfogadja, aki nem, az bírál vagy vádaskodik.
Ma már megvédem magam és nem ostorozom azért, ha kiállok magamért.
Törekszem arra, hogy szeretettel mondjam ki az igazságomat, és elfogadtam, hogy vannak helyzetek, emberek, akik ezt nem értik, és onnan elsétálok.
Ne fojtsd el azt, amit érzel, ne indíts önmagad ellen háborút, és fejezd be a küzdelmet azért, hogy olyanok lássák meg ki vagy valójában, akik még mindig a saját érzéseikkel küzdenek és képtelenek valódi szeretetet, elismerést és támogatást adni.
S ha kell – védd meg magad, mondj nemet, és mutasd meg a határaidat.
A konfliktus valójában esély egy új kezdetre…vagy egy más minőségű kapcsolat épül, ami mindkét felet építi és hálával tölti el, vagy esélyt adunk olyan emberek megtalálására, kapcsolatok építésére, amiben mi is örömünket leljük.
Van egy felszabadító ereje annak, amikor önmagad legjobb barátjává válsz, tudod ki vagy és meg is mered azt mutatni a világnak. Mert már nem kívülről várod a felszabadítást. “– dr. Sándor Judit
„Ha úgy érezzük, hogy valamely fontos kapcsolatunkban vagy viszonyrendszerünkben nincs meg az az egészséges egyensúly, amelyben nagyjából méltányosan adunk és kapunk, akkor ezen lehet változtatni.
A saját életemben és másokét kísérve is megtapasztaltam, hogy lehet – csak ki kell bírni azt az átmeneti időszakot, ameddig a környezetünk bünteti a határszabásunkat!
Fel kell készülnünk rá, hogy ha eddig ügyeletes kiszolgáló személyzetként rosszul éreztük magunkat, akkor mostantól egy darabig ennél is sokkal-sokkal rosszabb lesz, mert még azt a kevés megbecsülést sem kapjuk meg, amit eddig (látszólag) megkaptunk.
Pontosan az történik velünk, ami elől menekültünk aminek az elkerülése érdekében mindenkinek mindent megtettünk: mellőznek, bántanak, azt éreztetik velünk, hogy nem vagyunk elég jók, fontosak, szeretettek.
Ha azonban ennek ellenére képesek vagyunk kitartani, el bírjuk viselni azt, ami a döntésünkkel jár, akkor egy idő után azt vesszük észre, hogy kezd felébredni irányunkban mások tisztelete.
Az embereknek ugyanis hihetetlenül imponál, ha valakiben erőt, elszántságot éreznek, ha valaki mer nemet mondani, és adott esetben kész konfrontálódni is! Ez alapvetően megváltoztatja a hozzáállásukat és a kapcsolati dinamikákat.
Ám időbe telik, míg a környezetünkben rögzül, hogy egyenrangúak vagyunk, hiszen addig magunk is beleegyeztünk abba, hogy kihasználhatnak bennünket. Éppen ezért a változásnak először belül kell megvalósulnia, csak azután vagyunk képesek azt elfogadtatni másokkal is.” Dr. Almási Kitti: Bátran élni
